A minap járkáltam az utcán és a 46-os villamos megállóiban kiszúrtam október 23-ára készült szabadsággal foglalkozó plakátokat. Az általuk közvetített magas koncentrációjú pátosztól valamelyest túlcsordultam, ami végül szkepticizmusra sarkallt. Először is az jutott eszembe, hogy a nagybecsű elmélészek és politikusok által megfogalmazott magasröptű gondolatok valószínűleg elkerülték azokat, nem azok fejében fordultak meg, akik valójában cselekedtek és ténylegesen a fegyverek kereszttüzében harcoltak. Természetesen a cselekvést megelőzi általában valamilyen gondolat, de aki egyszer elhatározta, hogy megtesz valamit, a végrehajtás közben már nem lamentál annak értelmén, ha az akarat biztos. Vagy ahogy Weöres Sándor megfogalmazta: "A hullámokat az számlálja, aki sötétben hallgatja a hullámverést, és nem az, aki látja a tengert.". Ami a felkelés valódi és közvetlen oka lehetett az maga a diktatúra létének a ténye, aminek semmi köze a plakátokon olvasható szövegek líraiságához. Aki felett az elnyomás mértéke tűrhetetlen mértéket ölt szükségképpen lázadni fog, pusztán pragmatikus megfontolások miatt. Másrészt, valamelyest ellentmondásos módon, a felkelés másik oka a diktatúra felpuhulása volt. Bár fogalmam sincs, hogy mi folyik Észak-Koreában, de a puszta intuíció azt súgja, hogy ott az elnyomás olyan brutális erejű, és a nép olyan kevés eszközzel bír, hogy hasonlót, mint ami Budapesten 1956-ban történt, még csak meg sem mernének próbálni, és ez nem a fejekben a szabadságról alkotott nagy eszmék meglétén vagy meg nem létén áll vagy bukik. Véleményem szerint ma sem vagyunk szabadok, mert több olyan tényező is hatással van mindennapi életünkre, amelyek felett egyszerűen nincsen hatalmunk. Ma elképzelhetetlen lenne egy ilyen forradalom, hiszen módunkban áll külföldre utazgatni, plazma TV-t vásárolni, a retek klub ontja ránk a piszkot, és legfőképpen, nem folyik vér. Emiatt sokkal könnyebb ma közönyösnek lenni, mint akkor.

képek