Még a szélessáv korában is szeretjük a kicsi szoffert és mindenkor az olyan játékokat, amelyek nem a fotórealisztikus grafikával akarnak hódítani. Ezért ajánljuk a Metanet Software N (mint ninja) nevezetű ugrálós játékát, amiben valóságosszerű fizikai törvények befolyásolják a ninja mozgását. Azért csak "szerű", mert a tudomány által leírt törvények önmagukban nem szolgálnának kellően nagy szórakoztatási faktorral, ezért majdnem hasonló, csak jobb. Töltsd le innen!

A Google Maps-et mindig érdemes mutogatni! A múltkori nagyfelbontású posztban volt szó egy ejtőernyősről, és majdnem nagyon megörültem erre, de sajnos ők már vitorláznak... (hehe). A húszas zoom levelnél szintén fajául látszik délebbre egy másik ernyős is, de érdekes, hogy vajon melyik repülőből ugorhattak ki, hiszen a környéken lévő gépek úgy tűnik, hogy mind a földön vannak.

Megfogadtam, hogy nem szemetelek a blogomba politikával és tényleg nem. Írnak a tegnapról elegen és sommásan, úgyhogy csak azokba kommentálgatok. Annyit talán megéri leírni, hogy a kokárda nem rossz dolog, sőt, kifejezetten megérte kitűzni, hogy romboljam az előítéleteket, miszerint akin kokárda van az vagy fideszes vagy náci. Persze a hazaszeretet továbbra sem a kitűzőtől függ, ahogy a vallásosság sem a templombajárástól. De mivel a belvárosban mozogtam tegnap este, ezért szándékosan raktam a kokárdát a nadrágomra (rossz pulcsit választottam, amibe erőltetni kellett a tűt...) a pólóm helyett a szívem fölé, mert akkor a pulóver takarta volna és féltem, h belémkötnek a multiplikált osztrák lobogóval csalapáló vákuumfejű honfitársak. Fostam egy kicsit, na; és ez cseppet bemaszatolta a kokárdához fűződő viszonyomat, de hiszek benne, hogy sok okos magyar van. Olyan helyzet volt, hogy az embernek gondolkodnia kellet, hogy melyik utcákon keresztül érje el a célját. Az Aradi utcában egy cigány purdé úgy fordult ki a kapualjból szitkozódva, hogy azt hittem nekimegy a rendőrsorfalnak, pedig csak azt nehezményezte, hogy nem tud átmenni a szemben lévő delikátba. Aztán simán átengedték. Hát ennyit a tegnapról. Jól lett volna, ha el tudunk menni moziba.

Update: E posztnak a "Március 16." címet adtam, a motor mégis "marcius_27" url-en tette elérhetővé. Hiba a mátrixban. :]

Ez a poszt azért született, hogy azt írjam a szucskula (?) leblogolt.

Az idei VOLT ez alapján nem lesz túl feszengető, de lesz ilyen is (kopipaszte ipc fórumról AFAIK):

Balaton Groove 'Fest'
juli. 12-13-14-15, zamardi

BEASTIE BOYS
SCISSOR SISTERS
AIR
MANU CHAO
THIEVERY CORP
CARL COX
JOSÉ PADILLA
ROGER SANCHEZ
ARMAND VAN HELDEN
HERNAN CATTANEO
TIGA
NOUVELLE VAGUE

Érdekesen ír az Index a legjobb magyar óriásplakátról. Ez most csak azért érdekes, ha nem is fontos, és gondolom csak nekem, mert 7-én az első kerületben valahol szintén összefutottam vele. Mivel éppen nem volt nálam kompjúter ezért még le is fotóztam - na persze amúgy is lefotóztam volna, mert legjobb plakát!:

Állítólag "egy sort kellett a kódhoz hozzáírni, azt, amelyik »megkonstruálja a struktúrát«, mondták [az Index szakértői]". Ez egyrészt azért fura, mert a cikkhez mellékelt ábrán is látszik, hogy legalább négy sort toldottak hozzá (a homályos részek), másrészt azért, mert egy programozó könnyen észreveheti, hogy a legalsó sorban a struktúra inicializációja megtörténik és kap is egy kezdő paramétert az 'n'-et - ami továbbá a 110 az ASCII tábla szerinti egészszámot jelenti. Tehát a "megkonstruálást" a fenti kód már tartalmazza. A kódhoz eleve hozzá kell fűzni azt a két sort, ami elérhetővé teszi az strcpy és a printf függvényeket, mivel ezeket a string.h és az stdio.h header (fejléc) fájlok tartalmazzák. Továbbá a programnak szüksége van egy ún. belépési pontra, ami a main() függvény deklarációját jelenti. A teljes futtatható/fordítható kód tehát az alábbi lesz:

#include <stdio.h>
#include <string.h>
int main() {
    struct cool {
           char p1, p2, p[5];
           cool(int c) : p2(c++), p1(c) {
                    strcpy(p, "v_ga");
                    p[1]=p2; p2=p[3]; p[3]=c;
                    printf("www.%s.com/feladvany", this);
           }
    } leet('n');
} E bejegyzés egyébként azért kapja meg az 'árt' címkét, mert szerintem programkódot kivinni az utcára már művészet. Nagyra tudnám értékelni, ha unalmas házfalakra az unalmas hárombetűs firkálmányok és 'szeretlek mucus'-típusú közhelyes üzenetek helyett programokat fújnának fel. Az univerzális hárombetűs teg lehetne például ez: "[a-zA-Z]{3}". Ez a kifejezés egyszerre fedi az összes hárombetűs szót, kivéve persze az ékezeteseket. :]

Még annyi, hogy én sem vagyok tipikus C/C++ arc, de ennyit mindenki tudhatna, aki már foglalkozott vele. A fenti programot pedig bárki ellenőrízheti, ha letölti például a kiváló és ingyenes Dev-C++ fejlesztői környezetet.

Állítólag Google Maps-en is lehet annyit közelíteni, mint Earth-ben, csak kézzel kell átírni a zoom level-t, valahogy így: kérni kell egy linket a helyhez amit éppen nézünk (Link to this page) és a csúnya hosszú címben a "z=" után álló számhoz hozzáadni párat és próbálkozni. Ettől ugyanis még nem lesz több nagyfelbontású kép a gugli térképén, de tovább lehet közeledni, mint simán csak a görgő vagy a csúszka segítségével. A 23-as zoom level például már elég ritka, de itt mégis úgy látszik, mintha az ember ráérzett volna és belenézne egyenesen a műhold kamerájába! Hátborzongató! Vajon - ezt de utálom leírni, mert mindig az az érzés fog el, hogy valami tényleg rajta van a vajon - meddig kell még várni, hogy élőben lehessen nézni?! És még nagyon érdekes az lenne, ha lenne valahol egy zuhantában lekapott ejtőernyős!

És még több és még több!

Olyan volt, hogy megpróbáltam letölteni a Halu falut és azt gondoltam, hogy a gugli majd megtalálja nekem, ezért rákerestem arra, hogy "halu falu". Sajnos a det0 meets homen számok úgy látszik, hogy eltűntek a webről, de talált egy érdekes matematikai tárgyú értekezést, amiből a kivonat azt mondja:

Hoppá, ez egy valódi mélységesen zorkó találmány, ami szvsz az Apple iPhone-ját is százszor lekörözi: az orosz Balloophone! Szerettél volna valaha egy szövegbuborékba beszélni? Nos, most sem fogsz tudni, ugyanis ez az okostelefon nem kapható általános forgalomban, de legalább létezik - vagy legalábbis megtervezték már! A tervezője Dima Komissarov (plusminus design), akivel interjú olvasható a japán SHIFT magazin lapján.

A kütyü szájtján megnézhetjük hogyan kell használni a rendeltetésének megfelelően: ha ügyesen a vállunkhoz szorítjuk, akkor levadászhatjuk vele a valódi buborék-áll-ki-a-szánkból hatást. Plusz, a másik oldalán random (véletlenszerű) sorrendben jelennek meg szövegek, mint pl. "Mmmmm!", "What???" vagy "Oh, no-o-o-o!". Ha elforgatjuk a készüléket, a buborék tartalma is vele forog. A bubi vége levehető és egy USB csatlakozót találunk rajta, aminek a segítségével mozgathatunk adatot eszközök között. Egyébként meg mindent tud, amit az okostelefonok szoktak: net kapcsolat, színes érintőképernyő, zene, játékok, stb. Sőt, a leírása szerint még képregényeket is tud töltögetni és a kedvenc karakterünk stílusában informálni minket a kommunikációs eseményekről! Bárcsak létezne a Télapó, Jézuska, Mikulás vagy bármi más kívánság valóraváltó közhasznú szervezet!

Ma van az utolsó napja az szanfrancickói WonderCon 2007 nevezetű képregény- és scifi-geek találkozónak. Ezt abból az apróból említem, hogy Scott Beale feltöltött egy csomó érdekes fotót erről a flickr-re. Egyik kedvencem ezek közül az Elvis Trooper. :) Tegnap ugyanitt vetítették a 300 című kvázi-történelmi öldöklős filmet, amit itthon körülbelül 20 nap múlva fognak bemutatni. Egy kis ízelítő a szettből - ő például Keith Knight, akinek a képregényeiről már volt itt szót:

És ott voltak a lovagok is a Gyalog galoppból:

A többi fotó erre erre.

A minap írtam Oscar-közeli animációs filmekről, nemrég pedig kiderült, hogy a The Danish Poet, a film amelyik elcsaklizta M. Tóth Géza Maestroja elől a díjat, most teljes terjedelmében megtekinthető a National Film Board of Canada honlapján (kb. 15 perces), igaz elég idegesítő köritésben. Egy kattintható gomb például végig belelóg a filmbe, de legalább jó minőségben lehet nézni. A TDP egy édes-savanyú szerelmi történetet mutat be, olyan lomha-nyugalmas skandináv környezetben halvérű északi karakterekkel, a színhely ugyanis Norvégia illetve Dánia. Pont a történet lassú folyama miatt van, hogy a poénok jól súlyozottak és tényleg kellemeseket lehet kacagni az alkotáson. Viszont összehasonlítva a Maestroval, komolyan nem értem, hogy miért ez a film nyerte az Oscart...?! Csupán mert a kanadaiaknak több pénze volt promóra? Hát elég lehangoló mit ne mondjak, de természetesen gratulálok a film alkotóinak a díjhoz!:) Bár az is lehet, hogy a kiábrándultságom csak abból fakad, hogy már az Anifesten is a Maestro volt a kedvencünk - legalábbis azon a napon, amelyiken résztvettünk. Amúgy a Maestro teljesen számítógépen készült, míg a The Danish Poet-et kézzel rajzolták, aztán a beszkennelt rajzokat gépen színezték ki. Érdekesség még, hogy a kanadai film narrátora Liv Ullmann.
Tessék megnézni mindkét animációt:

The Danish Poet az NFB szájtján
és
Maestro a YouTube-on

Az Artopod svéd csoportosulás eredendően webfejlesztéssel és grafikai tervezéssel foglalkozik, ők csinálták pl. a MySQL honlapját is. Találtam a honlapjukon egy böngészőben használható dobgépet, a GrooveLab-ot, ami kb. így néz ki:

A képen nagyjából látszik is, hogy mit tud, a hangminták előre meg vannak határozva (hejj, a 'predefiniált' mennyivel rövidebb lett volna!) és tud menteni .wav-ba, .au-ba és .aiff-ba is CD minőségben. Ezen felül rendelkezik privjú funckióval is, ami mondjuk érdekesen van megoldva, mert egy külön popup ablakban ugrik fel. Mindenesetre érdekes koncepció, annál is inkább, mert segítségével bármelyik hangeszközzel és netkapcsolattal rendelkező gépen szerkeszthetünk magunknak egy kis ütemet.

[via allhiphop]

Nem tudtam korábban, hogy az Írok Boltjában van képregény polc, de tkp. az eladó is percekig kereste, hogy megmutassa nekem. Így hát Aleksandar Zograf (Saša Rakezic) Pszichonautájának boldog tulajdonosa lettem, amelynek alcíme Látomások a Balkánról. Látomások a Balkánról úgy is, hogy onnan - a szerző a szerb nemzet fia - és úgy is, hogy róla. A történetek főként a rajzolóról és szűk környezetéről szólnak, de a kötet címe eleve sejteti, hogy tartalmukat tekintve erősen szubjektívek, hovatovább autobiografikusak vagy milyenek... (önéletrajziak! - a szerk). Pár lapot kivéve a könyv végén minden kép fekete, szürreális, noir hangulatot áraszt. A szubjektivitás egyrészt abból fakad, hogy sokszor álmok és tapasztalatok a sztorik fő témái, másrészt - ahogy a Mancs interjújából kiderül - Zograf szándékosan használja saját figuráját a meséléshez, mert így bátran gúnyolódhat, ironizálhat és szórakozhat a bemutatott valóságon. Egyébként a szerző igyekszik ködbe burkolni valódi kilétét, ami abból látszik, hogy - bár sok meghívást kap a világ minden tájáról - az eredeti nevét a könyv és az ismertetők zöme sem említi, én személy szerint az Indy Magazine egy bejegyzéséből tudtam meg. A Pszichonautában az is jó, hogy Zograf játszadozik a képregény, mint médiafelület jellegzetességeivel és ügyesen váltogat a fikció terei között. Az egyik sztrip például úgy végződik, hogy Zograf megkéri olvasóját, hogy kövesse őt a sötétségbe, majd a képkockák egyre sötétebbek lesznek, mígnem a legutolsó és már fekete kockában teljesen eltűnik a főhős karaktere. Írnék még róla, ha nem lennék lusta, de olvassátok inkább el!

További infó:

Pszichonauta a kiadó honlapján
Pszichonauta az Írók Boltjában
Zograf városkájának, Pančevónak a honlapja
Jamming with Alexander Zograf: Journey Through a Cartoonist's Art and Life

Tegnap a Merlin Színházban ingyen vetítettek három Oscar-díjra jelölt - korábban az Anifesten is bemutatott - animációs filmet, abból az alkalomból, hogy idén az M. Tóth Géza által rendezett Maestro (2005) című animációs rövid is esélyes a díjra. És most képzeljetek ide egy tada.wav-ot, mert most villant be, hogy az Oscar gála is tegnap volt, vagyis felismertem a relációt a két dolog között, de mindegy... Folytatom tehát. A három film közül a Harvie Krumpet kapta meg egyedül a szobrocskát, viszont a The Mysterious Geographic Explorations of Jasper Morello és a Das Rad megtekinthető a weben is. Voilá:

A noir hangulatú Jasper Morello-s sztori három részre lett vágva, mivel kb. 28 perc hosszú: első, második, harmadik.

Jó szórakozást!

Írtam egy experimentális szuperfőhőst, egy egyelőre csak homályosan körvonalazható játékhoz, akit Bipodnak neveztem el. A karakter feletti hatalom a billentyűzet segítségével szerezhető meg. Érdemes bekapcsolni az autorivájndot, mert úgy kellemesebb a mozgás (caps lock be).

Amikkel Bipod reagál:

• szpész - ellenkező láb fixálása
• fel gomb - ellentétes forgásirány (rivájnd!)
• caps lock - automatikus rivájnd minden lépésnél

Két választásod van: nyomvonal kijelzése (show trace), lábnyomok mutatása (show steps). Ha nem reagál, akkor esetleg próbálj meg rákattintani.

Na ez most nekem valóban örömet okozott, ilyet viszonylag régen láttam már. A gondosan meggyurmázott barbár fényrudakkal.

Hiába szívunk annyit ma a karakterek kódolásával, az adatbázis-programozóknak volt már nehezebb is. Programozói feladat 1903-ból... :)

Van ez a Smallcarrot nevű hely, ahonnan érdekes kis videókat szerezhetünk mobilra, PSP-re és videóképes iPodra. A mobilos lejátszáshoz gondolom 3G-s telefon kell, nekem eddig csak úgy ment a lejátszás ha USB kábellel másoltam át őket az M2 (Micro SD) kártyára. Gazdag palettáról lehet választani és a tartalom igencsak jól meg van szűrve technikai - értsd nem fos a tömörítés - és művészi szempontból egyaránt. Szedhetünk értelmetlen kis egyperces animációkat, 2-3 perces rövid filmecskéket vagy akár sorozatokat is. Van köztük vicces is, tényleg.

Legalábbis akkor, amikor ez a rendszer Németországban tevékenykedő, de koreai származású reggae-énekest termel ki magából, akinek a hangja legalább annyira csodálatos, mint e vázolt szituáció. A szóbanforgó - vagy lehetne szóbanpörgő? - művész Martin Jondo, akinek az énekéből sugárzik a napsütés és ezzel párhuzamosan az arca is hasonló kicsit a Napkoronghoz. Az alább linkelt videó nézegetése közben örömmel nyugtáztuk, hogy Martin is kifelé tekeri spanglit. Szó se róla, mi is szívesen töltenénk az egész napot egy szállodai szobában cigizgetve, zenével és könyvekkel körülvéve. Feltéve persze, hogy valaki mindezt fizeti nekünk. Még csak annyit, hogy ha a zenetévék rongyájátszák éppen - ez ugye lehetséges - akkor elnézést kérek a spamolásért, nincsen nekem tévém ugyanis. Btw. kill your TV!

Bálint-nap egyre a most felé avászkodik, úgyhogy nem pont arról lesz szó. A Wikipédia szerint létezik egy ún. Single Awareness Day (SAD), ami a szócikk szerint egy humoros ünnepnap. 14-én vagy akörül tartják (szóval 13-án vagy 15-én, acélból, hogy ne érintse a bálint-napi konzummánia) és állítólag ilyenkor illik úgy köszönni, hogy "Happy, SAD!" - és gondolom ez kölcsönöz neki humoros jelleget. De vajon miért a SAD humoros, és miért nem Valentin? Humoros valamelyik is egyáltalán? Szó mi szó, a Single Awareness napján az egyedülállók ünneplik a kapcsolatban élők iránt érzett ellenszenvüket, illetve a velük szemben érzett felsőbbrendűségüket. Kelet-Ázsiában - ahol ugye a mangákból és animékből ismert módon  tág teret adnak a szélsőséges érzelmeknek is - működik egy ún. Lovers-go-die Club. Érdemes tehát elolvasni a fent linkelt cikket.

Most akkor megint valami emberi következik, mert itt ezekkel a wifis, péhápés meg linuxos témákkal nem szeretném azt a benyomást kelteni, hogy nagyobb űrtartalmú kocka vagyok, mint amekkora valójában. Ezért most pár kedvenc képregényemet fogom a figyelmetekbe ajánlani, amiket úgy válogattam, hogy legyen hozzájuk RSS, mert akkor elő lehet rájuk fizetni és az egy kényelmes dolog. Csak azt a gyakorlatot nem értem, hogy sokszor csupán a sztrippek címei kerülnek a feedbe és ezért muszáj folyton klikkelgetni. A képekre bökve megnézheted a többit. Egyébként a Bellen! az, ahol képek vannak a feedben, nem csak linkek.

Kapcsolatos

The Fusco Brothers by J. C. Duffy:

Bellen! by box brown:

Urbánus

The K Chronicles by Keight Knight:

A berlini Bienálé nyitófilmje volt 8-án Oliver Dahan Édith Piaf életét bemutató alkotása. Biztos vagyok benne, hogy volt még sok említésre méltó, de az én figyelmemet ez keltette fel. Az érdekességét az adja, hogy a franciák nemzeti ikonját a sallangok és legendák rétegeit lekaparva, húsvér emberként állítja a néző elé. Az énekesnőt az a Marion Cotillard játsza, aki egyébként a Taxi 1-2 című szarokban is szerepelt (oké, tudom: jó verdák meg jó gádzsik - de egy jó filmhez ennél több kell).

Na, szóval ebben a filmben a művésznő egy csatornából kivakart háklis hárpiaként van láttatva, akit a rendező sokszor elkent sminkkel szerepeltet, aki tunkolja magába a morfiumot és egyébként nagyon sokat köszönhet a felette bábáskodó menedzsereknek. A szülei hamar elhagyták és anyai nagyanyja nevelte a továbbiakban. Egész életére hozzáragadt egy fajta szerencsétlen, tehetetlen gyerekes attitűd, ezeken felül még szép sem volt és szinte mindenkit elmart magamellől. Igazából az éneklésen kívűl nem is nagyon tudott magával mit kezdeni, mert eléggé nagy szívó volt az élete.

Az is kering felőle, hogy a magánéletben nem volt szép hangja, annak ellenére, hogy a színpadon hengerelt. Egyébként én is nagyon imádom, de mindig érdekesnek tartottam, amikor éles a kontraszt valaki életművé és az életrajza között. Állítólag a film is a kép és hang ellentétére van kihegyezve, de majd meg kell nézni és verifikálni, bár valószínűleg hamarabb lehet majd leszedni p2p-ről, mint hogy itthon bemutatnák, ha egyáltalán.

A film címe amúgy La vie en rose és meglepetésemre a YouTube-on is megvan (mármint a nóta, nem a film):

Ez a címe Pierre Bayard francia akadémikus bestseller könyvének (Comment Parler des Livres que l’on n’a pas Lus). Bár a könyvet nem olvastam, de mindenképpen jó látni, hogy az akadémikusok is csinálnak valami hasznosat. Bayard, aki az irodalom és a pszichoanalízis határmezsgyéjén kutakodik, nem kevesebbet állít, mint hogy bár sosem fejezte be James Joyce Ulysses-ét - ami a közvélekedés szerint egyébként szar - és teljesen elfelejtette, hogy Hesse Pusztai farkasa (Steppenwolf) miről szól,  eme tények mégsem vonnak le semmit e művekről alkotott ítéletének értékéből. Sőt, ennek ellenére lehetséges szenvedélyes beszélgetést folytatni, akármelyik műről, főképp, ha a beszélgetőpartnerünk sem olvasta a szóban forgó alkotást.

Szimpatikusnak tűnő álláspont, műve főleg bölcsészeknek válhat nagy  hasznára. A szerző olyan hajmeresztő dolgokat állít, mint pl. hogy egy könyvről való beszéd kapcsán hagyatkozhatunk nyugodtan a tudatalattink munkájára, vagy könyvkritikát írhatunk olyképpen, hogy becsukott szemmel elképzeljük mi érdekelhet minket az adott műben, majd elkezdünk magunkról írni. Franciaországban a könyv olyan jól fogy, hogy állítólag repterek és szupermarketek polcaira is hamarosan kikerül, az első nyomat pedig szinte azonnal elfogyott. Jó lenne elolvasni, remélem hamarost lesz belőle angol változat.

Egyik héten lekapcsoltam az Ubuntut, a másik héten meg be. Az informatikában az a jó, hogy a számítógépek kikapcsolt állapotban is képesek elromlani, így amíg egyik héten tudtam rendesen (hanggal kísérve) YouTube-ot nézni, ma bebútoltam a linuxot és már nem tudtam. A tapasztalt jelenség összegezve annyi volt, hogy bár működött a hang, de Firefox alatt a Flash player nem akart megszólalni. Kis fórumozás után az alábbi módon sikerült feloldani a problémát (kiegészítve saját megjegyzésekkel).

Installáljuk az alsa-oss-t (Advanced Linux Sound Architecture - Open Sound System) emígy:

Ezután meg kell mondani a Firefoxnak, hogy használja az előbb telepített dolgot:

Ezt a sort átírjuk így:

Ha a Firefox eközben futott, akkor újraindítjuk és Edgy Eft esetén ennyinek elégnek kell lennie a hang megfixálásához. Legalábbis a saját esetem alapján bátran általánosítva. Amit ne csináljunk, a libflash-mozplugin csomag feltelepítése, mert sajnos az csak ront a helyzeten.